Üdvözöljük a

Sz. Sz. B. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Országos rendezvénynaptár

<< 2019 December >>
KeSzeCsüSzoVa
      1
234567
8
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Cikkek

Tartalmas évet zárt a HR Klub a Móricz Zsigmond Színházban

2019. 12. 06. 09:40

Idén utolsó alkalommal találkoztak a kamara HR Klubjának tagjai, hogy ünnepi hangulatban zárják a 2019-es évet.

Üzleti Etikai Díjat nyert kamaránk egyik legjelentősebb tagvállalkozása, a MARSO Kft.

2019. 12. 03. 14:42

Az alapítók huszadik alkalommal ítélték oda a díjat az etikus jelző viselésére érdemes kis- közép és nagyvállalatoknak, illetve multinacionális vállalatoknak. A díjat független zsűri ítéli oda évente egy-egy magyarországi székhelyű cégnek kisvállalat, közép-, nagyvállalat és multinacionális kategóriában. Az Üzleti Etika díjat kizárólag olyan vállalatok nyerhetik el, amelyekben a felelős és etikus üzleti magatartás példamutató megoldásaival lehet találkozni. Az egyszer elnyerhető díj ezekre a pozitív folyamatokra kívánja felhívni a figyelmet, viselése pedig örök felelősségre kötelez.

TOP 100: A megye gazdasági elitje 2019-ben

2019. 11. 29. 16:03

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye legnagyobb vállalkozóinak és cégvezetőinek részvételével került megrendezésre idén is a szokásos év végi gazdasági esemény, a Top 100, melyet a Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, illetve a  Kelet-Magyarországgal együtt szervezett meg. Mint minden évben, így 2019-ben is gazdára talált a TOP 100 Gazdasági Díj, amelyet a szakmai zsűri ezúttal Háda Györgynek, a Háda Kft. tulajdonosának ítélte oda. A használtruha-kereskedelemmel foglalkozó családi vállalkozás 24 éves múltra tekint vissza, ma pedig már 83 üzlettel, 12 milliárd Ft-os éves forgalommal és közel évi 5 millió kg ruházati termék eladásával büszkélkedhet!

A hormonok kerültek előtérbe a Női Klub rendezvényén

2019. 11. 28. 08:18

Novemberi Női klubestünk témája igazán felkeltette az érdeklődést a tagok körében - Dr. Szilágyi Nóra tartott hormontanácsadást a hölgyeknek. 

Szakmai üzemlátogatás a Corinthia Hotel Budapestben

2019. 11. 27. 11:10

2019. november 25-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Pincér és Szakács Mester Szakmai Tagozatai közös szakmai tapasztalatszerzés céljából Budapestre utaztak a Nagykörút ékességéhez, az ötcsillagos Corinthia Hotelbe.

Munkaügyek a kamarában

2019. 11. 21. 12:39

Idén utolsó alkalommal találkoztak a kamara Építészeti Mester Szakmai Tagozatának tagjai.

Fagyitrend 2020

2019. 11. 19. 13:16

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Cukrász Mester Szakmai Tagozatának a tagjai a napokban látogatást tettek a Martin Braun Kft.-nél Budapesten, ahol a cég ismertette a megjelenteket a 2020-as CRESCO termékválasztékról. 

Segíts gyermekednek megtalálni célját!

2019. 11. 15. 15:16

Gyerekkori álmaink jövőbeli munkahelyünkről gyakran nem válnak valóra – ám ez nem kell, hogy törvényszerű legyen. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara legújabb kampányfilmjében arra hívja fel a szülők figyelmét, hogy mennyire fontos, hogy támogassák gyermekeiket abban, hogy valóban azt csinálják, amit szeretnének!

A felnőttképzés jövője- A jövő felnőttképzése

2019. 11. 14. 12:41

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában a „Munkahelyi képzések támogatása” című projekt keretében 2019. december 4-én, 10.00 órától információs napot tartanak.

Kamaránkba látogatott a belga nagykövet

2019. 11. 11. 12:35

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara két fontos évfordulót is ünnepelt az elmúlt hétvégén. A kamara fennállásának 25. évfordulója alkalmából, valamint a Kelet-Flandriai Kereskedelmi Kamarával megkötött kiemelt együttműködési megállapodás megkötésének 11. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen az illusztris hazai vendégek között köszönthettük – többek között – Siegfried Peinen urat, a Belga Királyság Magyarországi Nagykövetét, valamint Stefan Derluynt a Kelet-Flandriai Kereskedelmi Kamara igazgatóját és vendégünk volt a flamand kereskedelmi tanácsos – Bender Szonja – is.

Női Információs és Szolgáltató Központ létrehozása

2019. 11. 05. 13:08

A Nyíregyházi Család- és KarrierPONT munkáltatói fórumot szervez a konzorciumi és együttműködő partnerekkel 2019. november 13-án a Városházán.

Újra HR Klub!

2019. 10. 28. 08:26

Csodás környezetben, a nyíregyházi Bencs Villában találkoztak ismét a HR Klub tagjai. A témát a külföldi munkavállalók foglalkoztatása szolgáltatta.

Szakképzési díj 2020

2019. 09. 30. 14:03

 

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) felhívással fordul a vállalatokhoz, közintézményekhez, civil és társadalmi szervezetekhez, valamint magánszemélyekhez, hogy vegyenek részt a 2020-as Szakképzési Díjra kiírt pályázaton. E díj azon kiemelkedő projekteket és kezdeményezéseket méltatja, melyek jelentős mértékben és példaértékű módon segítik elő a gyakorlatorientált szakképzést Magyarországon. A díj célja, hogy ösztönözze a magyarországi szakképzési rendszer fejlesztését.

Felhívás! Nyíregyháza és térségének jellegzetes helyi termékeit és szolgáltatásait keresik

2019. 09. 17. 11:56

Helyi termelők, bio és nem bio gazdaságok, kézművesek, hagyományos helyi termékkészítők, valamint szolgáltatók / szolgáltatások jelentkezését várja Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Elindult a panziók regisztrációja az NTAK-ba

2019. 09. 12. 09:19

Szeptember 1-jével elindult a panziók csatlakozása az Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszeréhez. A már működő szálláshelyeknek 1 hónap áll rendelkezésre a regisztrációra a https://ntak.hu felületen, ezt követően, október 1-től elindul a digitális adatszolgáltatás az ő esetükben is a szállodákat követően.

Békéltető testületi álláspályázati felhívás

2019. 09. 02. 14:26

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. t örvény 21. § (2) bekezdése alapján pályázatot hirdet

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett békéltető testületnél

Országos Vállalkozói Mentorprogram Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nyitórendezvény

2019. 08. 26. 13:18

Útjára indul az Országos Vállalkozói Mentorprogram gyakorlati megvalósítása. A projekt helyi nyitórendezvényére 2019. szeptember 17-én kerül sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A rendezvényen a nagyvállalati beszállítói pozícióra, vagy nemzetközi piacra törekvő kis és közepes vállalkozások megismerkedhetnek a projekt során igénybe vehető szolgáltatásokkal és az őket támogató szakmai mentorokkal.

MENTORIUS Tudás- és Képzőközpont - Út az alkotó tudáshoz ...

2019. 08. 23. 12:35

A MENTORIUS TUDÁS- ÉS KÉPZŐKÖZPONT révén a Miskolci Egyetem a vállalkozások, intézmények és egyének „tudásigényeire” korszerű, rugalmasan alakítható, sokoldalú „tudástermék-portfóliót”, képzéseket, szolgáltatásokat alakít ki hogy támogassa a műszaki, nyelvi, egészségügyi, társadalmi és üzleti kihívások megoldását, a versenyképesség, a siker elérését.

JELENTKEZÉS TÁMOGATOTT SZAKÁCS ÉS PINCÉR MESTERKÉPZÉSRE

2019. 08. 02. 08:39

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével jelentkezési lehetőséget biztosít Szakács és Pincér szakmában a mai kor követelményei és a piaci szereplők elvárásainak megfelelő igények szerint megújított tartalmú PILOT program keretében megrendezésre kerülő támogatott mesterképzésére.

Az EUROCHAMBRES felmérése a női vállalkozók és a női vezetők számára

2019. 07. 31. 12:20

Az EUROCHAMBRES Női Hálózata (Eurochambres Woman Network, EWN) egy felmérést készít a női vállalkozók és a vezető pozícióban lévő nők számára. A felmérés célja, hogy a női vezetőket és a női vállalkozókat érintő mindennapos kihívásokat feltérképezze, megismerje a következő évek politikai tevékenységének kialakításához.

Mestereket avattak a kamarában

2019. 07. 25. 15:58

Az elmélyült szakmai tudás megméretését és elismerését is jelenti a mestervizsga letétele – mondta ünnepi beszédében Pekó László a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara csütörtöki mesterlevél átadóján.

Elindult „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2019” pályázat!

2019. 07. 22. 14:43

 

Elindult „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2019” pályázat! A pályázat kiírását az OFA Nonprofit Kft. az Országos Humánmenedzsment Egyesület XXIX. Országos HR konferenciáján és kiállításán jelentette be 2019. május 31-én, Siófokon.

 

INPUT PROGRAM - Startup verseny

2019. 07. 09. 14:13

Az INPUT program keretében egy színvonalas, nemzetközi startup verseny kerül megszervezésre idén szeptemberben, Budapesten.

Közbeszerzési felhívás

2019. 07. 08. 10:47

A Hajléktalanokért Közalapítvány közbeszerzési felhívást tett közzé az alábbi címmel: „Közterületen élők számára természetbeni juttatás biztosítása (konzervbeszerzés) RSZTOP projekt keretében”.

Szakmákkal ismerkednek a kamarai pályaorientációs táborokban

2019. 07. 02. 16:06

A szabolcs – szatmár- bereg megyei kamarai pályaorientációs tábor 2019. július 1 – 26 között zajlik a Kisvakond Táborban táborozó nyíregyházi és környékén élő gyerekek bevonásával.

A turizmusé volt a főszerep a kamarában

2019. 07. 02. 12:54

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen, a Modern Vállalkozások Programjának keretében rendezte meg Fókuszban a turizmus digitális adatszolgáltatás című rendezvényét.

Tanítsunk Magyarországért program

2019. 07. 02. 12:50

Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára mutatta be a Tanítsunk Magyarországért programot a kamarában megjelent vállalkozások képviselőinek.

Kérdőív a helyi termék fogyasztói szokásokról, fogyasztói igények feltárásáról

2019. 06. 20. 10:37

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2,056 milliárd forint 100 százalékos intenzitású támogatást nyert a „Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum” című, TOP-6.8.2-15-NY1-2016-00001 azonosítószámú projekt megvalósítására, melyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal partnerségével valósít meg.

A nyári diákmunkához és a hőségriasztás alatti munkavégzéshez kapcsolódó összefoglaló

2019. 06. 17. 10:36

A nyári időszak beköszöntével néhány időszakos téma - így a hőségben történő munkavégzés és a diákmunka - aktuális lett. Ezen témákhoz kapcsolódva szeretnénk a vállalkozók figyelmébe ajánlani néhány tájékoztató anyagot.

Digitális járművezetői kártya

2019. 06. 17. 10:19

A fuvarozó vállalkozásokat érintő ún. második generációs tachográfkártyákkal kapcsolatban az alábbiakban olvasható a NIT (Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete) és az MKFE (Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete) tájékoztatása.

Újra találkoztak a HR Klub tagjai

2019. 05. 28. 13:14

Idén harmadik alkalommal találkoztak a kamara HR Klubjának tagjai.

Pályázati felhívás - Magyar Kézműves Remek 2019

2019. 05. 13. 15:07

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kétfordulós pályázatot hirdet

a „MAGYAR KÉZMŰVES REMEK”

elismerő cím elnyerésére

Kitüntetések és díjazottak a 2019. évi küldöttgyűlésen

2019. 05. 10. 15:55

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2019. május 10-én tartotta évértékelő küldöttgyűlését. Pekó László a kamara elnöke elmondta, hogy a megyei szervezet 2018-ben is eredményesen és költséghatékonyan gazdálkodott.

Látványos alkotások a II. Szabolcsi Cukrász Kupán

2019. 04. 11. 15:05

2019. április 9-én a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskolában második alkalommal rendezte meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarán belül működő Cukrász Mester Szakmai Tagozat a II. Szabolcsi Cukrász Kupát.

Tájékoztató kötelező kamarai hozzájárulás megfizetéséről

2019. 04. 09. 09:44

A kamarai törvény módosítása értelmében 2012. január 1-től a gazdálkodó szervezetek kötelesek a kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni, és a kamarai közfeladatok ellátásához évente 5000,- Ft kamarai hozzájárulást fizetni tárgyév március 31. napjáig.

 

A kamarai hozzájárulás befizethető:

 

banki átutalássalaz SZSZBMKIK erre a célra elkülönített 12042809-00167914-00200002

sz. bankszámlájára; Az összeg átutalásánál a közlemény rovatban feltétlenül kérjük feltüntetni a vállalkozás ADÓSZÁMÁT!


-  készpénz befizetéssel az SZSZBMKIK pénztárában (4400, Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.)

 

PÉNZTÁR NYITVATARTÁS

HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK:

de.: 830- 1100

du.: 1230- 1530 

PÉNTEK:

de.: 830 - 1100

 

Nagyszerű élményekkel gazdagodtak a HR Klub tagjai

2019. 04. 09. 07:30

Idei második eseményét tartotta meg a kamara HR Klubja, ahol a téma a munkahelyi élmény volt.

Az építőipar hazai csúcsrendezvényére látogatott el az Építészeti Mester Szakmai Tagozat

2019. 04. 09. 07:24

A kamara Építészeti Mester Szakmai Tagozatának tagjai a Construma Nemzetközi Építőipari szakkiállításon vettek részt Budapesten. 

Kávékülönlegességek a Női Klub találkozóján

2019. 04. 01. 13:12

A kávé szerelmeseinek kedvezett a márciusi klubest, hiszen Horváth László a Bols Mixer akadémia barista és latte art oktatója volt a vendégünk.

Cosmoprof Worldwide Bologna 2019

2019. 04. 01. 11:12

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával a fodrász, kézápoló és kozmetikus mester szakmai tagozatnak lehetősége nyílt részt venni a Cosmoprof Worldwide Bologna 2019 elnevezésű rendezvényen Olaszországban, a szépségipar egyik legrangosabb rendezvényén, amelyen jelen vannak a világ legfontosabb gyártói, szolgáltatói, viszonteladói és forgalmazói.

Bolognai szépségtúra

2019. 03. 28. 07:58

Március 16-án Bolognában , a Cosmoprof kiállításon járt a kozmetikus mester tagozat. 2900 kiállító, 27 pavilonban mutatta be termékeit. Csaknem a fele a kiállítóknak kozmetikai vonatkozású volt. 

Interaktív pályaorientációs programok megyénkben

2019. 03. 22. 10:59

A jövő héten Szabolcs – Szatmár Bereg megye településeire látogat el az országos Szakmavilág Kamionos Roadshow. Március 25 – én Kisvárdán, 26 – án Mátészalkán és 27 – én Tiszalökön fogadunk napi 200 általános iskolás diákot, akik VR élményeken keresztül próbálhatnak ki különböző szakmákat.

CONSTRUMA kiállítás kedvezményes belépéssel

2019. 03. 22. 08:54

A CONSTRUMA, a régió vezető építőipari szakkiállítása idén április 3-7. között kerül megrendezésre. A rendezvény első 3 napján a szakmai látogatókat várják a kiállítás szervezői, a hétvége a végfelhasználóké. 2019-ben a CONSTRUMA és az OTTHONDesign kiállítások mellett a kétévente megrendezésre kerülő HUNGAROTHERM is tagja az otthonteremtési csokornak, így még szélesebb körű tájékozódási lehetőség vár a szakmai látogatókra az újdonságok terén.

Újabb 5 milliárd forint támogatás a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtésére

2019. 03. 20. 14:45

Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására. A pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.

Szakma Sztár Fesztivál - ahol a szakmák találkoznak

2019. 03. 14. 09:18

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából 12. alkalommal rendezte meg a Szakma Sztár Fesztivált, a hagyományokhoz híven a Hungexpo Vásárközpont területén. A megnyitón beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Parragh László, az MKIK elnöke.

A kávé az italkultúra része

2019. 03. 12. 15:12

A kávé általában az étkezés utolsó „fogása”, ennek az íze marad meg a szánkban, és ha rossz minőségű a fekete, még akkor is kellemetlen élmény lesz az ebéd vagy a vacsora, ha egyébként kiválóak voltak az ételek. De a minőségre még a legeldugottabb kávézóban is figyelni kell, az pedig a mi feladatunk, hogy megismertessük a vendégekkel a kávék különleges világát – fogalmazott a megyei kereskedelmi és iparkamara pincér mester tagozata legutóbbi rendezvényén Kádár Tamás, a Costadoro magyarországi képviselője.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2019. évi Gazdasági Évnyitója

2019. 02. 28. 14:06

Február 27-én tartotta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2019. évi Gazdasági Évnyitóját. Az eseményen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

Gyárlátogatáson vett részt az Építészeti Mester Szakmai Tagozat

2019. 02. 26. 10:24

A bócsai Poli-Farbe festékgyárban látták vendégül a mester szakmai tagozat tagjait.

Adótanácsadó - Általános adózási tájékoztató kis- és középvállalkozások részére 2019

2019. 02. 21. 14:44

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gondozásában idén is megjelent az "Adótanácsadó - Általános adózási tájékoztató kis- és középvállalkozások részére" című kiadvány, ami a KKV-k számára kíván segítséget nyújtani az adózási kérdésekben.

START II. projekt a KKV-k GDPR tudatosításáért

2019. 02. 21. 09:37

Az Európai Unió által finanszírozott és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), a Brüsszeli Vrije Egyetem és egy brit tanácsadó és kutató-fejlesztő cég, a Trilateral Research Ltd. írországi irodájának partnerségében 2018-2020 között futó STAR II projekt (SupporT small And medium enterprises on the data protection Reform II) célja, hogy EU-szerte támogassa a kis- és középvállalkozásokat (KKV-k) az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) megfelelő alkalmazásában.

Összefoglaló a GINOP 6.1.7-17 „Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis-, és középvállalatok, és nagyvállalatok munkavállalói számára” projekt 2018. évi rendezvényeiről

2019. 02. 13. 10:34

A GINOP-6.1.7-17 azonosító számú „Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok és nagyvállalatok munkavállalói számára indított képzések szakmai támogató programja” c. pályázati felhívással Magyarország Kormányának célja a gazdaság versenyképességének megőrzése, a vállalkozások versenyképességének támogatása, a gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel és kompetenciákkal rendelkező munkaerő biztosítása.

Elindult az Országos Vállalkozói Mentorprogram

2019. 02. 13. 10:24

Az Országos Vállalkozói Mentorprogram (GINOP-1.1.2-VEKOP-17-2018-00001) február 6-án tartotta a sajtótájékoztatóval egybekötött nyitórendezvényét. A projekt célja a kis- és közepes vállalkozások (kkv) versenyképességének, hatékonyságának növelését szolgáló közvetett támogató eszközök, mint például személyes mentorálás, szakmai mentorálás, pénzügyi és vállalkozói szemléletformálás országos bevezetése.

„II. SZABOLCSI CUKRÁSZ KUPA 2019”

2019. 02. 13. 10:23

 

Cukrász tanuló verseny

 

Időpont: 2019. április 9. (kedd)

Helyszín: Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola

                4400 Nyíregyháza, Semmelweis u. 15.

 

Faragással indítottak a szakácsok

2019. 02. 08. 14:19

Nagy érdeklődés mellett február 7-én megtartotta idei első rendezvényét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Szakács szakmai mester tagozat a Sipkay Barna Középiskolában.

Jogszabályváltozásokkal ismerkedhettek meg az Építészeti Mester Szakmai Tagozat tagjai

2019. 02. 07. 08:50

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megismerhették a tagozat tagjai az építőipari kivitelezőket érintő aktuális jogszabályok részleteit.

Országos Vállalkozói Mentorprogram

2019. 01. 31. 09:58

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány (SEED) kozorciumi partnerségben új Országos Vállalkozói Mentorprogramot indítanak. A projekt hivatalos nyitórendezvényére 2019. február 6-án kerül sor.

Adófórumot tartottak a kamarában

2019. 01. 29. 13:38

Nagy érdeklődés mellett kétnapos adófórumot szervezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a NAV szakembereinek tájékoztatóival.

Mozgalmas évkezdés a Női Klubbal

2019. 01. 25. 11:26

Mozgalmasan indult az új év a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Klubjának, ugyanis január 8.-án az Erkel színház előadásán vettünk részt. Sikeres nők kulisszatitkai címmel beszélgető műsort láthattunk, nőkről-nőknek. Többek között Ördög Nóra, Stáhl Judit, Péterfy Bori és további sikeres nők „titkai” kerültek napvilágra, recept a sikerhez – valójában inkább egy kötetlen beszélgetés hallgatósága volt a közönség. Bár az időjárás nem kedvezett nekünk, de a nők igazi „vállalkozók” voltak a programra és jó hangulatban telt az egyébként viszontagságosnak is nevezhető utunk.

Atipikus foglalkoztatással kapcsolatos felmérés

2019. 01. 18. 08:17

A Restart Mom Project a Working Moms Hungary Kft-vel együttműködve kutatást végez arra vonatkozóan, hogy a magyar vállalkozások hogyan vélekednek az atipikus foglalkoztatásról és milyen eszközök / intézkedések motiválhatják a cégeket az ilyen típusú foglalkoztatás bevezetésére.

Beszámoló a luxemburgi kulináris tapasztalatokról

2019. 01. 17. 14:53

A luxemburgi kulináris világbajnokság legemlékezetesebb pillanatait is összegezte a megmérettetés két bronzérmese, Szabó Sándor mestercukrász és Bereczki Gergely cukrász. A fegyelmezett, precíz munkáról, a verseny tapasztalatairól a megyei Kereskedelmi és Iparkamarában tartottak beszámolót.

Teljesen átalakult a Caferia-rendszer

2019. 01. 17. 13:36

Nagy változásra készülhetnek a munkavállalók és munkáltatók is – már ami a cafeteria-rendszert illeti. Így kezdte előadását a megyei Kereskedelmi és Iparkamarában Fata László cafeteria-szakértő. Az eddig megszokott juttatási paletta szinte teljesen átalakult ettől az évtől.

Évnyitó a Cukrász Mester Szakmai Tagozat tagjaival

2019. 01. 14. 14:06

2019. január 8-án a Cukrász Mester Szakmai tagozat megjelent tagjai egy konzultáción vettek részt, ahol a tagok ötleteikkel, észrevételeikkel segítették a munkát. Ennek eredményeképpen a tervek szerint számos szakmai programon vehetnek majd részt a tagozati tagok az idei évben.

Meghívó - Adófórum 2019.

2019. 01. 14. 10:17

A Sz-Sz-B. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara – a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködve – két napon, azonos témakörökben adófórumot szervez az adójogszabályok 2018. évközi és 2019. évi változásairól, melyre ezúton tisztelettel meghívjuk.

Meghívó - Luxemburgi szakmai beszámoló

2019. 01. 09. 11:04

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Nyíregyháza és Környéke Regionális Szervezete együttműködve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával szeretettel meghívja

Munkahelyi képzések támogatása

2019. 01. 07. 00:00

Lezárult a GINOP 6.1.7-17  „ Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis-, és középvállalatok, és nagyvállalatok munkavállalói számára indított képzések szakmai támogató programja

Tájékoztatás a 2019. évi EU ETS kvótakiosztási adatszolgáltatás követelményeiről

2019. 01. 04. 12:48

Tisztelt EU ETS Létesítmények, Hitelesítők!

 

A 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ügkr. vhr.) 3. § (1) és 12/A. § (8) bekezdései értelmében minden év január 20. az adott évi ingyenesen kiosztandó kibocsátási egységek végleges mennyiségeinek meghatározásához szükséges adatszolgáltatás teljesítési határideje. Szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy a 2019. évi adatszolgáltatás követelményei 2018. december 21-én közzétételre kerültek a klímapolitika tematikus weboldalon.

Kezdődnek a szakmai tanulmányi versenyek

2019. 01. 04. 10:46

Idén is megrendezésre kerülnek a szakmai tanulmányi versenyek, melynek fő szervezője a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. 2019. január 07 - 24. között zajlik a Szakma Kiváló Tanulója (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) elődöntője kamaránkban.

Cukrász Mester Szakmai Tagozat csokoládé kurzusa

2018. 12. 07. 09:05

2018. december 3-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi Iparkamarán belül működő Cukrász Mester Szakmai Tagozat tagjai csokoládé kurzuson vettek részt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Iparkamara és az Észak-Kelet Magyarországi Cukrász Ipartestület jóvoltából. A rendezvény helyszínét a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiuma biztosította.

A virtuális világ eszközeivel szólítottuk meg a jövő nemzedékét!

2018. 12. 07. 09:00

A SZSZBMKIK szervezésében 2018. novemberben két napon keresztül Nyíregyházán a Continental Aréna udvarán fogadta a kamarai pályaorientációt támogató „Szakmavilág” országos kamionos road show a fiatalokat. A meghívott, közel négyszáz általános iskolás diáknak VR szemüvegeken keresztül volt lehetősége négy különböző szakmacsoportban kipróbálni magát.

Sikeres volt a kamarai HR Klub első éve

2018. 11. 16. 10:04

2018-ban négy alkalommal találkoztak a HR Klub tagjai. Az ülések témái igen változatosak voltak, a szakmai jellegű előadások mellett kötetlen beszélgetésekre, valamint céglátogatás során jó gyakorlatok megismerésére is lehetősége volt a klubtagoknak.

Munkajogi előadás

2018. 11. 16. 08:46

Nagy érdeklődés fogadta a 2018. november 5-én, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában megrendezett – „Munkajogi változások 2018-ban, különös tekintettel a munkaügyi hatósági ellenőrzésre, illetve a Munkajogi aktualitások a GDPR tükrében” címmel - dr. Orsós Éva munkajogi szakjogász által tartott tájékoztató előadást és személyes konzultációt.

Átadták az Észak-Alföldi Innovációs díjakat

2018. 11. 12. 15:46

Az előző évek hagyományait követve idén is a Magyar Tudomány Ünnepének debreceni nyitóünnepségén kerültek átadásra az Észak-Alföldi Innovációs Díjak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből a "Pro-Team" Nonrofit Kft. "Sous vide eljárással készült Le GourMate termékek a „Pro-Team” Nonprofit Kft. tiszalöki manufaktúra üzeméből" című pályázata nyerte el a kitüntetést.

Ismét találkoztak az Építészeti Mester Szakmai Tagozat tagjai

2018. 11. 08. 10:09

Az építőipar szereplői számára is kellemes időjárást eredményező ősz végén ismét találkoztak a tagozat tagjai, hogy a következő időszak programjáról egyeztessenek. A tagozati ülésnek a Kovács Tüzép adott otthont.

Mesteravató ünnepség és Mesterelnökök kinevezése a kamarában

2018. 11. 07. 16:14

2018. november 7-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mesteravató ünnepségén, tizenhárom szakmában vehettek át a szakmájukat elismerő 109 mesterlevelet az arra érdemesek, valamint ezzel egyidejűleg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által kinevezett mestervizsga bizottsági elnökök is megkapták megbízatásukat a következő négy éves időszakra.

Üzleti angol kommunikációs workshop-sorozat VIABIZ

2018. 10. 24. 08:00

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a VIABIZ Üzletfejlesztési Műhely szervezésében „BizAngol”elnevezéssel gyakorlat-orientált üzleti angol kommunikációs workshop-sorozat indul.

Mesterszinten végezhetik szakmájukat

2018. 10. 19. 11:40

A Szabolcs megyei Kereskedelmi és Iparkamara elkötelezett híve a vállalkozások munkaerőigényének megfelelő, minőségi szakemberképzésnek, ezért fontos feladatának tekinti, hogy a tanulóképzésben közvetlenül résztvevő szakemberek megfelelő, alapos ismeret – elméleti, gyakorlati, pedagógiai – birtokában adhassák tovább a tudásukat a fiatal szakembereknek.

Munkahelyi képzések pályázati támogatása

2018. 10. 16. 00:00

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok és nagyvállalatok munkavállalói számára címmel rendeztek szakmai konferenciát a megyei kereskedelmi és iparkamara nyíregyházi székházában.

"40000 ok, hogy Romániában vállalkozz" - Vállalkozásfejlesztési képzések

2018. 10. 15. 15:23

A Diaspora Start Up program keretében megvalósuló pályázat azokat a román állampolgárokat szólítja meg, akik Magyarországon élnek és saját vállalkozást szeretnének indítani Romániában. A projekt keretében a résztvevők számára nyújtott szakmai támogatás első körben egy e-learning online platform segítségével valósul meg, ahol olyan témák kerülnek bemutatásra, amelyek hasznosak lehetnek minden induló vállalkozó számára.

GDPR Kisvárdán, az MVP keretén belül

2018. 10. 15. 11:20

A MODERN VáLLALKOZÁSOK PROGRAMJA Digitális kkv napjának következő állomása Kisvárdán lesz 2018.10.18 - án (csütörtökön). A rendezvény kifejezetten az Európai Unió új általános adatvédelmi rendeletével (GDPR) kapcsolatban szolgáltat majd hasznos információkat a kis- és középvállalkozások számára

Koktéloztak a pincérek

2018. 10. 04. 17:41

A Szabolcs – Szatmár - Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Pincér Mester Szakmai Tagozata a nyár eleji ülését követően, ahol Fabók Mihály a Gundel Étterem Head Sommelierje, örökös sommelier magyar bajnoka tartott bemutatót, október elején megtartotta soron következő ülését a Kamara nagytermében, a koktélozás jegyében. A rendezvényt a tagozat elnöke Dr. Kovács Mihályné nyitotta meg, ahol jelen voltak a szakmát képviselő pincér mesterek, oktatók és tanulók egyaránt, hiszen egy igazán különleges és látványos bemutatót láthattak a meghívott szakemberektől.

A biztosítási jogviszonyról tartottak tájékoztatót

2018. 10. 02. 09:25

A Könyvelők Klubja keretén belül tartottak hasznos előadást a biztosítási jogviszony témakörében, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.

Kiválóan szerepeltek a magyar versenyzők a szakmák Európa-bajnokságán

2018. 10. 01. 12:13

3 arany, 3 ezüst, 3 bronz és 8 kiválósági érmet nyertek a magyarok a EuroSkills Budapest 2018-as versenyen.

A EuroSkills Budapest 2018-as verseny győzteseit egy ünnepélyes záróceremónia keretében hirdették ki a Papp László Budapest Sportarénában.  

Átadták a Magyar Kézműves Remek elismeréseket

2018. 10. 01. 10:44

Az MKIK 2002-ben indította útra a „Magyar Kézműves Remek” pályázatot. A magyar kézműves hagyományok és adottságaik jobb hasznosítása érdekében született kezdeményezés keretében a kiemelkedő kézműves termékek alkotói a ”Magyar Kézműves Remek” elismerő címben részesülhetnek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által meghirdetett pályázatra 123 pályamű érkezett be, melyből 47 pályázó részesült elismerésben, valamint három pályázó Elnöki Aranyérem kitüntetésben.

Kétéves a Női Klub

2018. 09. 25. 16:11

Immár második születésnapját ünnepelte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Klubja. Az elmúlt két évben több új taggal bővültünk valamint különböző programok színesítették klubéletünket. Többek között jógáztunk, pilateszeztünk, na meg olasz ételeket főztünk,  hogy kedvezzünk a testnek,- meditáltunk, hangfürdőztünk, hogy a lélek se maradjon ki. 

Szívélyes fogadtatásban részesülnek a EuroSkills versenyre érkezők

2018. 09. 24. 16:09

Folyamatosan érkeznek Európa számos országából a fiatal versenyzők és kísérőik a 3 napos EuroSkills versenyre, amelyet Budapesten rendeznek meg 2018. szeptember 26-28. között a Hungexpo területén. A Szabolcs megyei kamara munkatársai nemcsak a szervezésben, de a külföldi szakértők, versenyzők fogadtatásában is aktívan részt vesznek a verseny teljes ideje alatt.

 

 

Meghívó a Nyíregyházi Helyi Közösség által szervezett pályázó tájékoztató fórumra

2018. 09. 24. 15:10

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a 2016. június 1-jén megalakult Nyíregyházi Helyi Közösség munkaszervezete Pályázó Tájékoztató Fórumot tart 2018. szeptember 28-án, pénteken.

Hamarosan indul a szakmák Európa Bajnoksága!

2018. 09. 24. 11:10

Szeptember 26-28. között Budapesten rendezik meg a 2018-as szakmák Európa-bajnokságát, a EuroSkills Budapest 2018-at. A komoly szakmai megmérettetésen Európa legfelkészültebb fiataljai mérik össze tudásukat: 28 ország 530 versenyzője 37 szakmában előreláthatóan 80 000 látogató előtt versenyez. Pattanásig feszült idegek, bravúros győzelmek, feledhetetlen élmények és látványos ceremóniák: így lehet jellemezni a háromnapos nemzetközi versenyt.

Digitális KKV nap Mátészalkán

2018. 09. 19. 08:54

A hazai kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) jelenleg korlátozottan használják a korszerű informatikai megoldásokat, a magyar kkv-k vezetői, döntéshozói jelentős arányban hiányos információkkal rendelkeznek az infokommunikációs technológiák (IKT) vállalati felhasználásának lehetőségeiről, előnyeiről, ezért a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a kis- és középvállalkozások  informatikai hátterének korszerűsítése és szemléletének formálása  érdekében – kormányzati támogatással – új, országos projektet indított. A programnak nagy jelentősége van, hiszen a megyei mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációs eszközökkel - szoftverekkel, hardverekkel, módszerekkel - való ellátottsága segítheti versenyképességüket, hatékonyabb működésüket. 

"Egészséges munkahelyek - Helyes Gyakorlat Díj" pályázati felhívás

2018. 09. 18. 09:38

A Pénzügyminisztérium Munkavédelmi és Munkafelügyeleti Osztálya az „Egészséges munkahelyek – Kezeljük helyesen a veszélyes anyagokat” című kampány keretében pályázatot hirdetett a „Helyes Gyakorlat Díj” elnyerésére.

MKIK Pénzügyi Munkabizottság felmérése - KÉRDŐÍV

2018. 09. 17. 10:57

2018. június 14-én megalakult a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Pénzügyi Munkabizottsága. A Munkabizottság tevékenységébe tartozik többek között a vállalkozói igények feltérképezése, azok közvetítése pénzintézetek és a bankszektor felé, a felmerülő igények és a feltárt problémákkal kapcsolatban jogszabálymódosítási javaslatok megfogalmazása, valamint az MKIK elnöksége által jóváhagyott javaslatoknak a jogalkotó felé történő hatékony képviselete.

Pénz, de honnan? - Fókuszban a technológiai fejlődés kényszere

2018. 09. 06. 12:34

A Piac & Profit rendezésében, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kiemelt szakmai támogatásával kerül megrendezésre a "Pénz, de honnan? - Fókuszban a technológiai fejlődés kényszere" című, KKV-knak és önkormányzatoknak szóló konferencia.

Képzés az egyéni védőeszközökről és a kapcsolódó jogszabályokról

2018. 08. 24. 10:33

2018. április 21-től új jogszabályok léptek életbe az egyéni védőeszközök területén: a 2016/425/EU rendelet, a 30/2018. Kormányrendelet, a 4/2018. NGM rendelet és a 2012. évi LXXXVIII. törvény. A rendelet eddig nem szabályozott, részletes előírásokat tartalmaz a forgalmazók, gyártók, importőrök  számára is, nagyon erős piacfelügyeleti rendszerrel.

Munkaegészségügyi és munkabiztonsági kérdések a szállítási ágazatban

2018. 08. 24. 09:29

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) régiós tájékoztató rendezvényeket szervez a szállítási ágazatban működő vállalkozások részére. A rendezvényeken az ágazatot érintő munkaegészségügyi és munkabiztonsági kérdésekre fókuszálnak.

Nyári élmények a kamarai pályaorientációs táborban

2018. 08. 17. 11:54

Lezárultak a SZSZBMKIK által szervezett pályaorientációs jelleggel létrehozott kamarai nyári táborok. Július hónapban 78 diák vett részt a táboroztatásban, amit a Kis Vakond Matematikai Tanoda Hungary Kft. közreműködésével valósítottunk meg. A táborozó gyerekeknek a pályaválasztásuk megkönnyítése érdekében céglátogatásokat szerveztünk a nyári időszakban.

Közbeszerzési Nívódíj 2018

2018. 08. 09. 12:41

A Közbeszerzési Hatóság a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakmai támogatásával nyilvános pályázatot hirdet a Közbeszerzési Nívódíj–2018 elnyerésére. A díj célja a kiemelkedő színvonalú, fenntarthatósági szempontokat érvényesítő közbeszerzési szakmai teljesítmény elismerése.

Pályázati forrás mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására

2018. 08. 06. 14:40

A pályázat célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának javítása érdekében az – új munkahelyek létrehozását eredményező – munkahelyteremtő beruházások támogatása. A pályázat célja továbbá a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás, a helyi gazdaság megerősítése, valamint a foglalkoztatás bővítése a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű személyek foglalkoztatásának elősegítése által.

MARKETPLACE AUSTRIA FOOD 2018 - Élelmiszeripari fórum | 2018.10.17. | Bécs

2018. 08. 02. 08:51

Idén 13. alkalommal kerül megrendezésre a MARKETPLACE AUSTRIA FOOD 2018 élelmiszeripari fórum.

Napelemszerelő-képzési lehetőség

2018. 07. 30. 08:52

Az EU-Solar Zrt. az országban egyedüliként indít államilag elfogadott napelemszerelő-képzést, szeptemberben.

Google Digitális Konzultáció - Nyíregyháza

2018. 07. 23. 14:27

Adwords - Analytics - kezdő és haladó képzés

Ingyenes gyakorlati kurzus a Google szakértőjével

Jövő héttől táborozhatnak a gyerekek

2018. 06. 27. 14:45

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2018 07.02 – és 2018. 07. 20 között pályaorientációs tábort szervez a Kisvakond Táborral közreműködve.

Online adatkezelési szolgáltatás

2018. 06. 20. 15:19

Június 19-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében tartott előadást a NAV munkatársa az online adatszolgáltatás változásairól.

Modern Vállalkozások Napja - Digitális kkv nap Nyíregyházán

2018. 06. 06. 13:45

A Modern Vállalkozások Programja keretében (GINOP -3.2.1-15-2015-00001) elsősorban gépipari vállalkozások számára szervezett digitális kkv napot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Nyíregyházán.

Modern Vállalkozások Programja Digitális kkv Nap 2018. június 5. | Nyíregyháza

2018. 06. 04. 13:12

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Modern Vállalkozások Programja tisztelettel meghívja Önt a Digitális Kkv Napjára.

 

Fókuszban a térségi vállalkozások

Termelésirányítási és vállalatirányítási rendszerek bevezetése a gyakorlatban

 

Tegye meg az első lépéseket a digitális világ felé!

Online számlaadat szolgáltatási kötelezettség 2018. július 1-től

2018. 06. 01. 10:55

2018. július 1-jétől kötelező adatot szolgáltatni a legalább 100 ezer forint áthárított áfát tartalmazó, belföldi adóalanyok közötti ügyletekről kiállított számlákról.

BI-KA Logisztika TSM roadshow – Nyíregyháza

2018. 06. 01. 08:27

Kamaránk a BI-KA Logisztika Kft-vel együttműködésben május 23-án a tengelysúlymárő rendszerről szervezett tájékoztató rendezvényt. A nyíregyházi rendezvény egy több helyszínből álló roadshow első állomása volt.

Tájékoztatás rendezvény elmaradásáról

2018. 05. 31. 09:31

Ezúton tájékoztatjuka a tisztelt érdeklődő vállalkozásokat, hogy a 2018. június 6-ra tervezett "Fókuszban a generációváltás" című rendezvény E L M A R A D!

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

2018. 05. 30. 13:50

Továbbra is igénybe vehetőek a Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum foglalkoztatási és képzési támogatásai.

Bajnoki bemutató a pincéreknek

2018. 05. 29. 14:28

A napokban tartotta meg soron következő ülését a Pincér Szakmai Mestertagozat, amelyen a szakma iránt érdeklődök szép számmal vettek részt.

JÓTÁLLÁS VAGY GARANCIA

2018. 05. 28. 15:59

A békéltető testületi eljárás során többször tapasztaltuk, hogy a fogyasztók nincsenek tisztában- sajnos néha a vállalkozók sem- a jótállás vagy más szóval garancia nyújtotta lehetőségeikkel, így fogyasztói eljárás során nem élnek jogaikkal. Nekik szól ez a cikk.

NAV által szervezett hagyományos árverések

2018. 05. 23. 12:42

A NAV Szabadság téri épületében 2018.05.29-én (kedden), és 2018.05.31-én (csütörtökön) kora délután hagyományos árveréseket tart

 

További részletek a címre kattintva

Kitüntetések és ünnepi hangulat a 2018. évi küldöttgyűlésen

2018. 05. 17. 17:39

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2018. május 17-én tartotta évértékelő küldöttgyűlését. Pekó László a kamara elnöke elmondta, hogy a megyei szervezet 2017-ben is eredményesen és költséghatékonyan gazdálkodott.

HR klub - generációs problémák a munkahelyen

2018. 05. 17. 15:30

Megtartotta második ülését a kamara HR klubja, melyen ismét egy, a munkaadók számára igen érdekes téma került terítékre.

Karriernapon a kamara

2018. 05. 15. 15:53

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is részt vett kiállítóként a Nyíregyházi Egyetem 13. Karriernapján. 

Az atomenergetikai ipar üzleti lehetőségei Magyarországon

2018. 05. 15. 15:08

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Orosz Tagozatának Paks Szekciója az „AtomBusiness.hu”-val közösen tájékoztató fórumot szervez „Az atomenergetikai ipar üzleti lehetőségei Magyarországon” címmel. A rendezvény célja a Paks 2 atomerőmű építési projekt iránt érdeklődő magyar vállalkozások részére releváns információk, tényleges tapasztalatok átadása a projektben érintett szereplők, valamint nemzetközileg elismert szakemberek által, ezzel is elősegítve a cégek felkészülését, közvetetten pedig a hazai beszállítói hányad növelését.

Generációk találkozása a munkahelyen

2018. 05. 09. 13:06

A kamarában márciusban megalakult HR klub következő ülésének témái a munkaerő-megtartás, valamint az X, Y és Z generációkkal kapcsolatos kérdések lesznek.

Tető alá került a kamarai támogatás

2018. 05. 07. 10:46

Kamarai támogatással épült fel egy szakmai stand a CONSTRUMA szakkiállításon.

Szakképzési hozzájárulás elszámolásának szabályai

2018. 05. 02. 08:30

A napokban tartott szakmai fórumot a Könyvelők klubja keretein belül a Szabolcs megyei kereskedelmi és iparkamara a témával kapcsolatban.

Nagy sikerrel zárult a XI. Szakma Sztár Fesztivál

2018. 04. 26. 13:57

Április 25-én véget ért a XI. Szakma Sztár Fesztivál, ahol 236 tanuló mérhette össze tudását a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV), az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) és a SkillsHungary nemzeti döntőben és bemutatón. A záróünnepség keretében 43 szakmában hirdették ki az első 3 helyezettet.

I. Szabolcsi Cukrász Kupa

2018. 04. 25. 16:16

2018. április 25-én 8.00 órai kezdettel, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában, hagyományteremtő jelleggel, első alkalommal rendezte meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarán belül működő Cukrász és Pék Mester Szakmai Tagozat az I. Szabolcsi Cukrász Kupát, melynek során a megye cukrász tanulói mérték össze a tudásukat tortadíszítésben.

Megalakult a Pincér Mester Szakmai Tagozat

2018. 04. 25. 16:10

Újabb tagozat megalakulásával bővült a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai palettája.

MEGTARTOTTA SORON KÖVETKEZŐ ÜLÉSÉT AZ ÉPÜLETGÉPÉSZETI MESTER SZAKMAI TAGOZAT

2018. 04. 25. 16:08

2018. április 6-án a Balázs Tanyán tartotta soron következő ülését a tagozat, ahol Balázs László tagozati elnök köszöntője után Lengyel István a TIGÁZ-DSO Kft. csoportvezetője tartott színvonalas előadást a TIGÁZ tulajdonosváltásáról, a műszaki átvételről, a tervdokumentációk felülvizsgálatáról és az ellenőrzések változásairól.

KÁRPÁT KUPA 2018

2018. 04. 25. 15:51

2018. április 14.-én került megrendezésre a Royal Beauty – Kárpát Kupa 2018 Nemzetközi Szépségipari Kiállítás, Verseny és Vásár, Ukrajnában, Munkácson.

Elkezdődött a 2018. évi Szakma Sztár Fesztivál

2018. 04. 24. 08:34

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) 11. alkalommal rendezte meg a Szakma Sztár Fesztivált. A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 43 szakmában közel 300 tanuló verseng 2018. április 23. és 25. között. Az esemény a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV), az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV), valamint az V. SkillsHungary Nemzeti döntőjének a színhelye. A megnyitón beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, Parragh László, az MKIK elnöke és Csiszár Zsófia, a SkillStar 2018 Nonprofit Kft. projektmenedzsere.

Összefog a kamara és a Nyíregyházi Egyetem

2018. 04. 20. 10:41

A cél a piacorientált képzések beindítása és a szakemberhiány mérséklése. 

A Nyíregyházi Egyetem igyekszik szélesíteni megyei kapcsolatrendszerét, ennek keretében több együttműködési megállapodást is kötött az elmúlt időszakban: többek közt Mátészalka önkormányzatával is „frigyre léptek”. Szerdán délelőtt újabb partnerre talált a megyeszékhelyen működő felsőoktatási intézmény, mégpedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „személyében”.

Már beadhatók a GINOP 6.1.5-17 és 6.1.6-17 pályázatok!

2018. 04. 18. 16:02

Megjelent és 2018. március 20-tól a nagyvállalati, március 21-től a KKV-k pályázhatnak a munkavállalók  szakmai munkahelyi képzéseit támogató  felhívásra.

 

Rendelkezésre álló forrás:

 

KKV-k számára:  13 milliárd Ft,

Nagyvállalatok részére: 18,5 milliárd Ft keretösszeg.

 

Jól szerepeltek a megyebeli diákok

2018. 04. 11. 12:15

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal karöltve hirdeti és szervezi meg az iskolarendszerű, nappali tagozatos, végzős diákok részére a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), illetve az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV).

Fodrász Mester Szakmai Tagozat 2018. évi első workshop rendezvénye

2018. 04. 11. 11:51

2018. 02.25-én a Szabolcs Kupa 2018 rendezvényen került megrendezésre a Fodrász Mester Szakmai Tagozat idei évi első szakmai programja. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint Lukovics György mesterfodrász meghívására a Professional Imperity Milano, és a Hair-Menik Akadémia képviselője, Homenik István tartottak előadásokat, bemutatókat.

Szakmáztak a szakács gyakorlati oktatók

2018. 04. 11. 10:31

A  Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkarán belül működő Szakács Mester Szakmai Tagozat - együttműködve a vendéglátóipari iskolák, és vendéglátó gazdálkodó szervezetekkel - szakmai továbbképzést tartott a NYSZC Sipkay Barna Középiskolában.

"MAGYAR KÉZMŰVES REMEK" - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2018. 04. 04. 10:47

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kétfordulós pályázatot hirdet

 

a „MAGYAR KÉZMŰVES REMEK”

elismerő cím elnyerésére

Megalakult a HR klub

2018. 03. 23. 21:31

Hosszas előkészületek és szervezés után márciusban megalakult a HR klub a kamarában. A klub célja, hogy a klubtagok számára egy olyan fórumot hozzon létre, ahol amellett, hogy fontos és aktuális témákról hallhatnak, egymás munkáját is segíthetik.

Gyakorlati bemutató az Építészeti Mester Szakmai Tagozatnak

2018. 03. 14. 13:48

Az Austrotherm Hőszigetelőanyag Gyártó Kft. a Nyíregyházi Szakképzési Centrummal, a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakgimnáziumával, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve szakmai elméleti és gyakorlati bemutatót szervezett az Építészeti Mester Szakmai Tagozat tagjai, valamint építőipari szakmákban tanulószerződéssel rendelkező vállalkozások számára.

Gazdasági Évnyitó 2018.

2018. 03. 07. 14:54

Meg kell erősíteni a kamara hídszerepét a gazdaság és a kormány között.

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara március 6-án tartotta Gazdasági Évnyitóját, amelyen Parragh László, az MKIK elnöke egyebek mellett kitért arra, hogy a gazdaság és a kormány között meg kell erősíteni a kamara hídszerepét. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Matolcsy György jegybankelnök is felszólalt.

Támogatott mesterképzések a kamarában

2018. 03. 01. 08:33

A 2011. évi CLXXXVII. Törvény 31§ értelmében a gyakorlati képzést folytató szervezetnél gyakorlati oktatóként olyan személy vehet részt, aki mestervizsgával rendelkezik.

XVI. Szabolcs Kupa

2018. 02. 26. 14:42

A XVI. Szabolcs Kupa nemzetközi fodrász, kozmetikus, műkörömépítő- és díszítő versenynek a Váci Mihály Kulturális Központ adott otthont, melynek fő szervezője idén is a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kereskedelmi és Iparkamara volt.

 

Újabb építőipari termékbemutatónak adott otthont a kamara

2018. 02. 26. 09:53

Újabb jó hangulatú termékbemutatón vehettek részt a kamara székházában az Építészeti Mester Szakmai Tagozat tagjai. 

Építőipari szakmai bemutató

2018. 02. 23. 10:00

Az Austrotherm Kft., a Nyíregyházi Szakképzési Centrum, a Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakgimnáziuma, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a kamara Építészeti Mester Szakmai Tagozata közösen szervez építőipari vállalkozások számára szakmai bemutatót.

Megyénkből 15 tanuló a válogatóban – SZKTV/OSZTV 2018.

2018. 02. 22. 16:11

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzetgazdasági és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal karöltve hirdeti és szervezi meg az iskolarendszerű, nappali tagozatos, végzős diákok részére a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV) illetve az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV). 

Szakképzést érintő törvényi változások az idei évtől

2018. 02. 21. 08:42

A 2018. január 1-jén hatályba lépett, az alábbiakban részletezett szakképzést érintő törvényi változások továbbra is a duális szakképzési rendszer megerősítését és szélesebb tanulói, illetve vállalkozói körre való kiterjesztését szolgálják.

Vállalkozásokat érintő jogszabályváltozások 2018-ban

2018. 02. 20. 08:21

Nagy érdeklődés fogadta 2018. február 5-én, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában megrendezett - Az adatvédelmi szabályozás változásai 2018-ban és Az elektronikus közbeszerzés bevezetése és várható hatásai címmel - dr. Bodó Gergely ügyvéd által tartott előadás.

Az építésigazgatás útvesztőjében a Építészeti Mester Szakmai Tagozat tagjai

2018. 02. 19. 11:42

A kamara keretén belül működő Építészeti Mester Szakmai Tagozat újabb szakmai ülésének adott otthont a kamara. A kizárólag a tagozat tagjainak meghirdetett eseményen az építésügy és építésfelügyelet aktuális kérdéseit beszélték meg a jelenlévők a meghívott előadókkal.

HR Klub alakul a kamarában

2018. 02. 16. 09:54

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara számos szolgáltatással próbálja meg a megyei vállalkozások munkáját segíteni. A kamara által nyújtott szolgáltatások egyike a szakmai tagozatok és klubok megalakítása, melynek köszönhetően kamaránk már jelenleg is több szakmai tagozatot, klubot működtet nagy sikerrel. A tagozatok munkájában résztvevő vállalkozások örömmel vették a tagozatok elindítására vonatkozó kamarai kezdeményezést, és az azóta eltelt időszak is azt igazolja, hogy a szakmai tagozatok rendkívül hasznosak a vállalkozások számára, nagyban hozzájárulnak mindennapi tevékenységük megkönnyítéséhez.

Kétnapos szakmai programon vettek részt a Cukrász és Pék Mester Szakmai Tagozat tagjai

2018. 02. 13. 15:48

2018. február 7-én és 8-án a kamara keretében működő Cukrász és Pék Mester Szakmai Tagozat tagjai kétnapos regionális szakkiállításon vettek részt Budapesten. A tagozat megtekintette a Pataki János emlékversenyt, melyen a versenyzők tortadíszítés és artisztika kategóriákban mérték össze tudásukat. 

Meghívó - Fodrász mester tagozat részére

2018. 02. 13. 10:34

MEGHÍVÓ

 

a

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

 

 Szabolcs Kupa 2018 rendezvényére

Ép testben a Női Klub tagjai

2018. 02. 05. 14:31

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Klubja megtartotta ez év első klubestjét, amelyen a klubtagok egy HANGFÜRDŐN vettek rész.

Építőipari szakmai napon vehettek részt az Építészeti Mester Szakmai Tagozat tagjai

2018. 02. 02. 15:27

A kamara keretén belül működő Építészeti Mester Szakmai Tagozat 2017. november 22-én alakult meg és 2018. február 02-án már az eslő szakmai napon vehettek részt a tagozatba belépett mesterek és gyakorlati oktatók. 

Országos küldöttgyűlés Budapesten

2018. 01. 31. 15:35

A digitális átalakulás, az ipar 4.0 a gazdasági növekedésben egyre nagyobb szerepet játszik – hangsúlyozta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendkívüli küldöttgyűlésén, Budapesten.

Környezetvédelmi termékdíjról tartottak előadást

2018. 01. 31. 12:27

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai előadást és konzultációt szervezett a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos hatályos változásokról.

Szakács mesterklub alakult a kamarában

2018. 01. 31. 10:28

2018. januárjában újabb szakmai mestertagozat alakult a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. Ezúttal a szakácsok alakuló ülésére került sor, ahol a Szakács Mester Szakmai Tagozat elnökének Szoboszlai Gyula szakács mestert választották meg a tagok. 

Adófórumot tartottak a kamarában

2018. 01. 24. 15:23

Nagy érdeklődés mellett kétnapos adófórumot szervezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a NAV szakembereinek tájékoztatóival.

Adatvédelmi változások és elektronikus közbeszerzés 2018-ban

2018. 01. 19. 10:00

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai előadást és konzultációt szervez az adatvédelmi változásokról és az elektronikus közbeszerzésről 2018. február 5-én.

Kereskedelmi tanácsosi látogatás a kamarában

2018. 01. 12. 14:03

Dr. Nagy Béla, flamand kereskedelmi tanácsos pénteken, Nyíregyházán tett látogatást, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A látogatás során olyan megyei vállalkozásokkal találkozott, akiknek már meglévő üzleti kapcsolataik vannak flamand relációban, illetve akik érdeklőnek a belga / flamand piaci lehetőségek iránt.

Adófórum 2018

2018. 01. 05. 12:49

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara – a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködve – két napon, azonos témakörökben adófórumot szervez az adójogszabályok 2017. évközi és 2018. évi változásairól, melyre ezúton tisztelettel meghívjuk. Időpont: 2018.01.23.,24.

Fogyasztóvédelmi tippek, mire kell figyelnünk a nagy karácsonyi rohamban

2017. 12. 15. 12:24

Még nem késő, összeszedtem egy csokorra való, azokból a hasznos tanácsokból, melyeket ha betartunk nem keseredik meg a karácsony édessége.

Vállalkozásokat érintő jogszabályváltozások 2018-ban

2017. 12. 15. 12:23

Az új adatvédelmi törvény rendelkezéseiről és az elektronikus közbeszerzési rendszer bevezetéséről tartunk előadást az érdeklődők számára várhatóan 2018. február 5-én 14.00 órakor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában. 

Közelebb a fogyasztókhoz:

2017. 12. 15. 12:21

A kormányhivatalok járási hivatalainak fogyasztóvédelemmel foglalkozó munkatársai és a megyei Békéltető Testület képviselői találkoztak 2017. december elején a Kereskedelmi és Iparkamara épületében megrendezett tanácskozáson.

Az őszi pályaorientációs rendezvényekről

2017. 12. 15. 12:19

A Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában pályaorientációs szakterületen 2017 őszén főként az általános iskolások körében zajlottak le a pálya – és szakmaválasztás megkönnyítését célzó programok, Leginkább pályaorientációs rendezvények keretében jutottunk el a döntés előtt áll fiatalokhoz.

TOP 100: A megye gazdasági elitje 2017-ben

2017. 12. 15. 11:50

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is megrendezte szokásos év végi gazdasági eseményét, a megyében lévő top cégek vállalkozóinak és cégvezetői körében, melyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, illetve a  Kelet-Magyarországgal együtt szervezett meg. Mint minden évben, így 2017-ben is gazdára talált a TOP 100 Gazdasági Díj, amelyet ezúttal a szakmai zsűri Dr. Nemes Attilának, a Michelin Hungária Kft. nyíregyházi gyárigazgatójának ítélte oda.

Megalakult a Kézápoló és Műkörömépítő és a Kozmetikus Mester Szakmai Tagozat

2017. 11. 30. 16:22

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége mester szakmai tagozatok létrehozását tette lehetővé novemberben, melyeknek célja, hogy lehetőséget és alkalmat teremtsen szakmai továbbképzésekre, új innovatív technikák elsajátítására, szakmai napok megszervezésére.

Séfakadémián a Női Klub tagjai

2017. 11. 30. 09:33

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Vállalkozók Klubja megtartotta soron következő klubestjét, amelynek helyszínéül a Leonardo Séfakadémia szolgált, így ennek megfelelően természetesen a fő téma a főzés volt.

Szakmai támogatói felhívás az EuroSkills Budapest 2018 versenyzőinek támogatására

2017. 11. 27. 10:50

Legyen szakmai támogatója a jövő Európa-bajnokának, csatlakozzon a SkillsHungary programhoz!

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felhívást tesz közzé gazdálkodó szervezetek, társadalmi szervezetek, oktatási- és képzőintézmények számára a EuroSkills Budapest 2018 Európa-bajnokságon induló fiatal magyar szakemberek szakmai támogatására, a versenyzők felkészítésére és kiválasztására.

Megalakult az Építész Mester Szakmai Tagozat

2017. 11. 23. 10:17

2017. november 22-én megalakult a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara keretei között működő Építész Mester Szakmai Tagozat.

Felnőttképzési szakmai nap

2017. 11. 23. 08:42

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában „Felnőttképzési szakmai napot” tartottak  2017. november 20-án.

 

LEARNTEC nemzetközi digitális oktatási szakvásár és kongresszus

2017. 11. 21. 13:47

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) szakmai utat szervez Karlsruhe-ba, a LEARNTEC nemzetközi digitális oktatási szakvásárra és kongresszusra 2018. január 31-február 1. között.

Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel akár 100 %-os hiteldíj-támogatással*

2017. 11. 17. 14:14

A kedvezőtlen időjárás miatt kárt szenvedett és a jogosultsági feltételeknek megfelelő agrárvállalkozások részére magasabb összegű (akár teljes) hiteldíj-támogatás jár az Agrár Széchenyi Kártya ún. „jégkár2” Konstrukciója keretében a 2017. augusztus 8. és 2017. december 31. között létrejött hitelügyleteik teljes futamidejére**.

Pályaválasztás és szakképzési konferencia Tiszavasváriban

2017. 11. 16. 10:27

Az állásbörze és nyílt nap kísérőrendezvényeként szakképzési konferenciát is szerveztek november 15-én a Nyíregyházi SZC Tiszavasvári Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában.

 

Építészeti Mester Szakmai Tagozat alakul a kamarában

2017. 11. 10. 10:19

2017. november 22-én tartja alakuló ülését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarán belül működő Építészeti Mester Szakmai Tagozat.

Építőipari szakmai nap - Teljesítésigazolási Szakértői Szerv

2017. 11. 10. 09:36

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - az elmúlt évek hagyományait követve - szakmai konferenciát szervez a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv tapasztalatairól, illetve az építőipari szektort érintő kérdésekről. A szakmai napon a megyei kormányhivatal és a nyíregyházi polgármesteri hivatal építésügyi osztályainak osztályvezetői is előadást tartanak az építésfelügyeleti ellenőrzésekről, valamint az építésügyet érintő jogszabályváltozásokról.

15 éves a KKV-kat segítő PLATO program Hajdú-Bihar megyében - Gálával ünnepelték a Kamarában

2017. 11. 08. 16:17

15 évvel ezelőtt a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara – a borsodi- és a szabolcsi kamarákkal együtt – elsőként csatlakozott Magyarországon a KKV-kat támogató PLATO programhoz, flamand minta alapján, a Flamand Kormány támogatásával.

Szakmájuk mesterei lettek

2017. 11. 08. 14:40

2017. november 8-án A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Mesteravató ünnepségén 59-en, kilenc szakmában vehették át a szakmájukat elismerő mesterlevelet az arra érdemesek.

XVIII. Tokaji Konferencia

2017. 11. 06. 12:50

2017. november 16-17-én már tiennyolcadik alkalommal várják az érdeklődőket a Tokaji Konferencia szervezői. Idén a vállalkozásokat és településeket is egyre inkább érintő kérdés lesz a központi téma, hiszen a rendezvény arra keresi a választ, hogy hogyan tarthatóak helyben a fiatal és tehetséges szakemberek.   

XIX. Nemzetközi Közlekedési Konferencia - Digitalizáció a közlekedésben

2017. 10. 30. 13:50

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Enterprise Europe Network-Szeged a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.-vel valamint a Közlekedéstudományi Egyesülettel együttműködésben, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával 2017. november 23-24-én immár tizenkilencedik alkalommal szervez Szegeden Nemzetközi Közlekedési Konferenciát a fenti címen.

MAGYAR SIKEREK ABU DHABIBAN

2017. 10. 27. 09:37

Egy bronzérmet és kilenc kiválósági érmet nyertek a magyar versenyzők a fiatal szakmunkások világversenyén, a WorldSkills-en október 15-18. között Abu Dhabiban, ahol 51 szakmában mintegy 60 ország 1300 versenyzője indult. Magyarországot 19 szakmában 20 versenyző képviselte.

Mestervizsga bizottsági tagok szakmai napja

2017. 10. 25. 16:15

Mestervizsga bizottsági tagoknak tartottak szakmai napot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában, amelyre 4 megyéből, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú–Bihar, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkeztek bizottsági tagok.

Digitális kompetencia fejlesztő workshop - TURIZMUS

2017. 10. 19. 13:43

A Magyar Turisztikai Ügynökség a Google Magyarországgal közösen a digitális kompetenciák és készségek fejlesztésére turisztikai ágazati workshopokat kezdeményezett Budapesten, valamint három vidéki - köztük nyíregyházi - helyszínen.

Ismét lehetőség nyílik a kis- és középvállalkozások számára a Plato programban való részvételre

2017. 10. 18. 09:13

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a flamand mintájú, kis- és középvállalkozásokat segítő Plato programra várja megyei vállalkozások jelentkezését.

Új Karrier Magyarországon – New Career In Hungary

2017. 10. 13. 08:41

Az EURES Magyarország 2017. november 22-én  „Új Karrier Magyarországon – New Career In Hungary” Európai Online Állásbörzét (EOJD) szervez, melynek keretében a munkaadók és a munkavállalók határokon átívelő módon találhatják meg egymást.

MEGÚJUL A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁG

2017. 10. 11. 16:01

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett működő Választottbíróság megújulásának szervezeti és jogi elemeit bemutató szakmai konferenciát rendezett október 10-én Budapesten.

Fodrász Mester Szakmai Tagozat megalakulása

2017. 10. 09. 16:05

2017.09.27-én megalakult a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában a Fodrász Mester Szakmai Tagozat 22 fő mesterfodrász és szakoktató részvételével.

Tájékoztatás az MLBKT 25. kongresszusáról

2017. 10. 09. 08:46

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) november 15. és 17. között immár 25. alkalommal rendezi meg az év legnagyobb logisztikai eseményét, az MLBKT Kongresszusát, Siófokon a Hotel Azúrban. A jubileumi esemény középpontjában a smart logisztika áll, vagyis olyan megoldások ismertetése, amelyek ebben a technológiailag folyamatosan változó világban hozzásegítik az egyént és a vállalatokat a sikeres működéshez.

MUNKAVÉDELMI FÓRUM – SZIGORODÓ SZABÁLYOZÁS

2017. 09. 29. 09:01

Biztonság-egészség-védelem címmel rendeztek munkavédelmi fórumot és kiállítást Nyíregyházán. Az esemény célja az volt, hogy a szakemberek megismerkedhessenek a legújabb egyéni védőeszközökkel, amelyek használatával megelőzhetik a munkabaleseteket.

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

2017. 09. 26. 14:56

Megvalósítási szakaszba lépett a TOP-6.8.2 felhívás keretében indult Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum projekt. A projekt célja munkáltatói igényeken alapuló képzések megvalósítása, valamint a célcsoportba tartozó személyek támogatott foglalkoztatása.

Tájoló Nap a kamarával

2017. 09. 25. 11:41

Tájoló napra készül a héten a Szabolcs – Szatmár Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskolában szeptember 28 – án megrendezésre kerülő kamarai program célja a pályaorientáció, az életpálya tervezés támogatása, hangzott el a mai sajtótájékoztatón

Szakmai konferencia Brüsszelben

2017. 09. 25. 11:37

Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az MKIK együttműködésével és koordinációjával, tanulmányutat szervezett Brüsszelbe.

Megalakult az Épületgépész Szakmai Mestertagozat

2017. 09. 25. 11:29

2017. nyarán kamaránkban elsőként alakult meg az Épületgépészeti Szakmai Mestertagozat.

ÁTADTÁK A MAGYAR KÉZMŰVES REMEK DÍJAKAT

2017. 09. 25. 08:23

Idén tizenötödik alkalommal került sor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által meghirdetett „Magyar Kézműves Remek” pályázat díjátadó rendezvényére az Agrármarketing Centrum és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával, az OMÉK keretén belül szeptember 22-én a Hungexpon. 

15 éves a Plato Magyarországon

2017. 09. 22. 14:14

Ünnepélyes keretek között a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában került sor a Magyarországon 15 éve működő Plato találkozóra, amelyre hazánkból és a határon túlról egyaránt érkeztek Plato tagok.  

Ipari Kollégium a kamarában

2017. 09. 19. 14:28

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara adott otthont az MKIK Ipari Kollégium soron következő kihelyezett ülésének, amit szeptember 18-án tartottak meg a kamara konferenciatermében.

Felnőttképzési szakmai nap

2017. 09. 18. 10:45

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felnőttképzést érintő tájékoztató jellegű rendezvénysorozatot szervez az ország több nagyvárosában, köztük Nyíregyházán is. A szabolcsi megyeszékhelyen 2017. október 17-én kerül megrendezésre az esemény a kamarában.

"Biztonság-Egészség-Védelem" - munkavédelmi fórum és kiállítás a kamarában

2017. 09. 18. 09:30

2017. szeptember 26-án reggel 8 órától munkavédelmi szakmai kiállításra és fórumra várják a szervezők a téma iránt érdeklődőket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.

Mesterleveleket vehettek át a kamarában

2017. 09. 14. 14:06

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett mestervizsgákat követően ünnepélyes mesterlevél-átadóra került sor szeptember 14-én, csütörtökön. Az ünnepélyes átadó alkalmával 24 új mester tett fogadalmat: CNC gépkezelő, épület- és szerkezetlakatos, épületasztalos, gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő, ipari gépész, valamint kereskedő szakmákban.

További megtakarítások lehetőségét kínálja a villanyszerelők és a vízszerelők központi nyilvántartása

2017. 09. 14. 10:33

2017. szeptember 1-jén hatályba lépett a versenyképességi törvény azon rendelkezése, mely szerint a fogyasztók a villany-, víz- és csatorna közműcsatlakozások elvégzésére – a gázbekötéseknél már megszokott módon - szabadon választhatnak kivitelezőt. Ennek érdekében létrejött a villanyszerelők és vízszerelők névjegyzéke, akik villany-, víz- és csatorna közműcsatlakozásokat végezhetnek a felhasználók megbízásából. A villanyszerelők és vízszerelők nyilvántartását a Fővárosi Kormányhivatal vezeti.

100 millió, 15 év, 250.000 Széchenyi Kártya

2017. 09. 08. 10:11

Ünnepélyes keretek között adták át a 250 ezredik Széchenyi Kártyát és az első 100 milliós Széchenyi Kártya igénylésért járó emlékkártyát a KAVOSZ Zrt. és a Program fennállásának 15. jubileumi évében szeptember 7-én Budapesten.

Szabolcsi cégek a Magyar Termék Nagydíj átadón

2017. 09. 06. 11:13

Negyvenhat termékcsoportban ötvennégy cég hatvannégy terméke, szolgáltatása kapta meg az idén a Magyar Termék Nagydíj pályázat elismeréseit. A díjakat, különdíjakat kedden adták át az Országházban, a Magyar Gazdaság Ünnepén.

Üzlet@hálón

Facebook elérhetőség